HIT THE ROAD, JACK! - azaz irány Kambodzsa

Fél évvel ezelőtt, amikor beléptem Thaiföldre, még nem tudtam pontosan milyen hosszú lesz ez az utazás. Azt tudtam csupán, hogy tartalmas és kalandos napok várnak rám. 5 hónap után merült fel az ötlet, hogy evezzünk új vizekre és keressünk egy-két izgalmas úti célt itt Ázsiában, mielőtt valahol Európában majd újra visszacsöppenünk a megszokott civilizációba. Napokig bújtuk a térképet és az összes varázslatos tengerpartot feltérképeztük, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelőt. Sri Lanka, Bali, Fülöp szigetek, Indonézia, Vietnám és Madagaszkár előtt, végül Kambodzsa lett a befutó. Néhány országot a rettenetesen körülményes vízumügyintézés miatt szórtunk ki, a többiben pedig a most tomboló monszun miatt nem láttunk esélyt. Kambodzsa minden tekintetben tökéletes volt, így nem maradt más hátra, megszerveztük hát az újabb kalandunkat és nekivágtunk a világnak.

Ha becsuksz egy ajtót, egy másik kinyílik...

Az utolsó napok nagyon kellemesen teltek. Noree a kedvenc szomszédunk és Kim elvittek minket egy hamisítatlan chiang mai-i étterembe egy közös ebédre, hogy még egyszer együtt élvezhessük a thai konyha fantasztikus ízeit.

A mellettünk lakó családtól megkaptuk a védő áldást az utazáshoz, aztán a csodával határos módon sikerült összecsomagolnunk a cuccainkat, igaz jelentős összegű pótdíjat kellett fizetnünk a légitársaságnak, de végül az utolsó bőröndöt is be tudtuk zárni.

A kertszomszédok.

A 3 hetes Kimkim

Kb 1 hétig pakoltunk és így álltunk az indulás előtt néhány órával. Valódi katasztrófa helyzet volt...

Elköszöntünk Ádám legendás papucsától is, ami a rengeteg séta alatt teljesen elkopott és a hónapokkal előbb ültetett krumplinkat is kiástuk. Hát a termésről beszéljenek a képek. Ezért ilyen drága Thaiföldön a burgonya.

Igen-igen, ez itt a bőséges burgonya termésünk...

2013. június 5-én Noree és Kim vittek ki minket a reptérre (CNX). Nagyon szomorú voltam, hogy el kell köszönnöm tőlük. Annyira jó emberek, hogy már csak az is megtiszteltetés számomra, hogy ismerhetem őket.

Az utolsó perc a chiang-i házunkban.

Noree+Tamara, Kim+Ádám

Az utolsó ölelés.

Itt már csak a kézipoggyászokkal. 

Hurrá, indulunk! CNX repülőtér.

A gépünk 12:05 kor emelkedett a levegőbe és elindult Bangkok felé (Don Mueang - DMG reptér), hogy ott még néhány percig thai földön lépkedhessünk, mielőtt kilépünk az országból.

Csodálatos Chiang Mai.

Bangkokban mialatt a csomagok megérkezését vártuk, Tamara volt szíves kihúzni az egyik fogát, melynek következtében vérző szájjal lépkedett utánunk, miközben mi küzdöttünk a 115 kilós össztömegű, 8 darabból álló csomagrengeteggel. Mind a 10 kezem tele volt, így még egyszerűbb a gyereknek zsepit és kézfertőtlenítőt keresni.

Mindig történik valami...

A fővárosból 15:00 kor startoltunk el dél-keleti irányába, hogy 1 óra alatt Phnom Penh-be, Kambodzsa fővárosába érkezzünk (PNH reptér). Az út alatt kell kitölteni a belépő papírokat is, majd a leszállás után igényelni a vízumot. A vízum ára hivatalosan 20 amerikai dollár, de viszonylag szabadáras a dolog. Nekünk hármunknak egy határőr 2 000 thai bath-ért 1 perc alatt soron kívül megcsinálta és még fénykép sem kellett hozzá. Így 1 hónapig biztosított az ittlétünk. A korrupció mértéke leírhatatlan.

A legutolsó lépés thai földön Thaiföldön.

A reptéren a leszervezett sofőr már várt ránk. Gyorsan bepakoltuk a csomagokat a kocsiba, ami roskadásig lett velünk és nekivágtunk a 4 órás útnak, hogy kiérjünk a tengerpartra Sihanoukville városába. Soha nem tapasztalt útviszonyokkal és közlekedési morállal szembesültünk. Azt hittük a thai közlekedés a káosz fellegvára, erre kiderült, hogy ezt még lehet fokozni. Fokozni a végtelenségig... Este 9 után nem sokkal megéreztük a lágy, sós szellő illatát a tenger felől és tudtuk, hogy végre célba értünk. Kalandra fel, irány a tenger!

Itt kb 100 km/órával haladunk. A nekünk balra eső teherautó platója zsúfolásig telve emberekkel száguld a forgalommal szembe. Itt nincsenek szabályok, kamikaze üzemmódban közlekedik mindenki.

Kiértünk a tengerpartra.