LEGEND, azaz a fehér elefánt legendája

A legenda szerint a Thai Királyság egyik szerzetese, akit Sumanathera-nak hívtak, álmában utasítást kapott, hogy induljon el Pang Cha-ba, megkeresni egy ereklyét. A kalandja során meg is találta amit keresett. Rálelt egy csontra, amit később Buddha vállcsontjaként azonosítottak. A ereklye mágikus erővel bírt. Izzott, képes volt eltűnni, magától mozgott és megsokszorozódott. Sumanathera elvitte a csontot Dharmmaraja királyhoz, aki ezután kihirdette a Thai Királyságot. A buzgó király azonnal ceremóniát rendezett, ahova Sumanathera is megérkezett. Miután az ereklye éppen nem mutatott semmi különleges képességet, a király elbizonytalanodott a hitelességét illetően és megengedte Sumanathera-nak, hogy megtartsa azt. A Lanna király hallott az ereklyéről és megkérte a megtalálót, hogy vigye el neki. Ahogy Sumanathera elindult a csonttal, az azonnal kettévált, egy nagyobb és egy kisebb részre. A kisebb résszel szentelték fel a Suandok templomot, a nagyobb részt pedig a Király egy fehér elefánt hátára tette, amit aztán szabadon engedtek a dzsungelben. Az elefánt felmászott a Doi Suthep hegyre, hármat trombitált, aztán kimúlt. A Lanna király ezt egy jelnek értelmezte és azonnal elrendelte a Parathat templom megépítését.

Ebben a templomban először Adrival jártunk és most elvittük a többieket is, hogy láthassák ezt a fantasztikus helyet. Remélem senkinek az érzéseit és a hitét nem sértem meg, de ha nekem kellett volna felmásznom a hegy tetejére, én sem éltem volna túl. A hegyre egy 10 km hosszú szerpentin vezet fel. Az út tényleg gyönyörű, több kilátópontról is be lehet látni egész Chiang Mai-t.

Készülődés a fényképhez, az első kilátópoton

Boldogság a város fölött

A templomhoz egy további lépcsősorral kell megküzdeni, de erről beszéljenek a képek.

A hangulat nagyon különleges, a hely a buddhizmus és a hinduizmus hitét is hirdeti, ezért is kapott benne helyt a smaragd Buddha szobor mellett, Ganésa szoboralakja is. Tamara jól megfigyelte, hogy hogyan imádkoznak a helyiek és ügyesen, pontosan végigcsinálta a szertartásos mozdulatokat.

Közben a pagoda tekercsére mindannyian felírtuk a nevünket, újabb emléket hagyva a látogatásunkról.

Természetesen megkongattuk a harangokat is a jó szerencséért. A templom körül legalább 100 különböző harang van, amiket nem kis munka egymás után megszólaltatni.

A szerzetesek éppen imára készülődtek, így mi is leültünk a Pagoda köré a kellemes délutáni időben, a hegy tetején, hogy meghallgassuk az éneküket. Békés, magával ragadó érzés, ahogy dalolnak és körben szólnak a gongok. A rezgések körbeölelik az embereket, mindenki kedves és boldog. Szívesen üldögéltem volna ott egy egész napot.

Sajnos besötétedett és ideje volt indulni, de egy utolsó panorámaképet még elkattintottunk lefelé a szerpentinen.