SATISFACTION, azaz egy újabb pipa

Általános iskolás koromban már három pont biztosan szerepelt a bakancs listámon.

Az első dolog ihletét egy kép adta, amit apukám mutatott nekem. A Golden Gate híd szerepelt rajta. Első látásra beleszerettem. Mikor megérkeztem San Francisco-ba és először vezettem át a hídon, csodálatos élményben volt részem. Ahogy átértem az öböl másik oldalára, leültem egy sziklára és percekig zokogtam örömömben. Meghatározó élmény maradt számomra ez a pillanat, amiből a mai napig képes vagyok erőt meríteni. Bármikor San Francisco-ban jártam ezután, az első utam mindig a Golden Gate-ra vezetett. Azt hiszem nem tudok betelni vele. :-)

Ha jól gondolom, akkor talán hetedikes lehettem, amikor a második dolog lopódzott mélyen a vágyaim közé. A biológia albumunkban volt egy kép egy hatalmas, 1937-ben kidőlt, 84 méter magas fáról, aminek a közepére lyukat vágtak. Az úton közlekedő emberek és járművek könnyen továbbhaladhattak így, anélkül, hogy a fát el kellett volna mozdítani a helyéről. Már akkor tudtam, hogy egyszer látnom kell ezt a mamutfenyőt. Amikor ott álltam a fenyő alatt, ismét megvalósítva az álmomat, megint hatalmas örömöt éreztem. California-ban a  Sequoia Nemzeti Park a világ egyik legcsodásabb helye, ahol eddig jártam. Az ott élő fenyőerdő a világ legősibb és leghatalmasabb fáinak ad otthont, a park kilátója pedig, ha képes vagy kitartani és felmászni a tetejére olyan érzéssel kecsegtet, mintha a világ tetején állnál.

A harmadik dolog megtapasztalása az iskolás listámon, egészen eddig váratott magára és szintén iskolai élményből fakadt. Na ha egyéb indokot nem akarok felhozni, hát ezért már érdemes volt iskolába járni. :-) Szintén egy kép indította el a fantáziavilágomat, amikor talán egy történelemórán, különleges törzsekről tanultunk. Így hallottam először a zsiráf nőkről. Ezek az emberek a nyakuk köré karikákat tesznek és minél idősebbek, annál több karikával rendelkeznek. Felnőtt korukra olyan hosszú a nyakuk, hogy szinte valószínűtlen anatómiát   láthat, aki rájuk néz. Eszméletlen izgalommal indultam el felfedezni ezt a kis hegyi törzset itt észak-Thaiföldön és nagyon boldog vagyok, hogy újabb pipát tehettem a listámra, mert megtapasztalhattam megint valamit, amire olyan sok éven át kíváncsi voltam.

Tamarával és Ágóval indultunk el, hogy egy kivételes napot töltsünk együtt. Találtunk egy programirodát (http://www.thebesttravel.net), ahol tökéletes szervezéssel és rengeteg programmal tették emlékezetessé az napunkat.

A napot egy orchidea kertben kezdtük. Színes virágok és pillangók között sétálgattunk. Nem is indulhatott volna kellemesebben a reggel.

A következő állomás egy folyó partja volt, ahol bambusztutajra szálltunk és a dzsungel ölében ringatóztunk a vízen. Nagyon kellemes volt. Szitakötők repkedtek és madarak csicseregtek körülöttünk, miközben a fákon egy majomcsapat követte az utunkat. Végül egy banánerdőben kötöttünk ki.

Innen ökrös szekérrel folytattuk a kalandokat. Vicces volt, ahogy az arra járó turisták minket fényképeztek az autóikból. :-) Szinte biztos vagyok benne, hogy mi voltunk egyedül magyarok a helyszínen, de azért ekkora látványosságot nem nyújthattunk... :-)

A program következő része talán mindenki számára a csúcspontot jelentheti, hiszen elérkezett az elefántkaland ideje a Chok Chai Elephant Camp-ben. (Persze én a hosszú nyakú törzset vártam a legjobban) Először a bébi elefántokkal lehetett pancsolni a folyóban, akik az ormányukkal folyamatosan fújták a vizet, locsoltak bennünket, ahol csak értek. Látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik a fürdőzést, úgy hancúroztak, mint a gyerekek a Balatonban. Ágó még egy puszit is kapott az egyiküktől a hajára.

Aztán hamisítatlan show kezdődött, ahol 4 elefánt mutatta meg, milyen különleges dolgokra képesek. Közben folyamatosan etethettük, simogathattuk őket. Tamara extázisban élvezte a lehetőséget, hogy bátran barátkozhat ezekkel a csodálatos, hatalmas állatokkal. Bámulatos ügyességgel játszottak harmonikán, hulahoppoztak, sőt az egyikük még fejen is állt, amit a Chiang Mai-i 2000 elefánt közül csak ő tud megcsinálni. Nagyon érdekes volt látni ezeket a több mázsás állatokat, hogy milyen ügyesek. Az egyik elefánt még egy képet is festet, amit a látogatok megvásárolhattak. Szerintem nagyon jól sikerült alkotás lett. Az én rajztudásomat bőven felülmúlta.

Aztán jött az igazi kuriózum. Kettesével elefánthátra pattantunk és keskeny hegyi ösvényeken kaptattunk a csodálatos természetben, majd belegázoltunk a folyóba az elefántok hátán ülve több méter magasan. Egyszerre volt megnyugtató és izgalmas az érzés.

És eljött a várva-várt pillanat, elindultunk a hegyen a Karen törzs otthonába. Az utolsó métereken, mielőtt beértünk a faluba már éreztem azt a különleges bizsergést, ami annyira unikum, hogy megfogalmazni is nehéz. Halk szavú, bölcs emberekkel találkoztunk, akik valójában Burmából származnak és menekültként élnek Chiang Mai és Chiang Rai hegyeiben. A karikákat tradícióból viselik csak, de régen azért vált a kultúrájuk részévé, hogy megvédje őket az állattámadásoktól. A nyakuk körül a nehéz fémspirál teljesen összefüggő, kívülről karikának látszik, de valójában egy folyamatos spirál, ami minden évben egyre hosszabb és hosszabb lesz, a végtelenségig nyújtva a nyakukat. Ugyanilyen karikákat viselnek a térdük alatt is. Érdekes volt figyelni őket, ahogy hordozzák a gyermekeiket, kendőket szőnek, tetszelegnek a látogatóknak vagy csak csendben üldögélnek egyedül. Boldog vagyok, hogy személyesen is megtapasztalhattam az életük pici részét, amit kislányként olyan nagyon csodáltam és ami akkor, Káposztásmegyerről olyan természetesnek tűnt, hogy végül meg kellett történnie.

A program végén még megnéztük a közeli vízesést is, amiből ebben a térségben nagyon sok van, de mindig új élményt ad.

Hazafelé az úton figyelmes lettem egy táblára. Elolvastam a szövegét és elégedetten mosolyogtam a lelkemben... annyi jutott csupán eszembe, hogy csodálatos dolog LÉTEZNI.

LIVE YOUR DREAM DON'T DREAM YOUR LIFE