HOLIDAY, azaz nyaralunk - 1. rész

Elérkezett Ágó húgom Thaiföldi nyaralásának utolsó hete, így úgy döntöttünk, hogy a varázslatos chiangi hegyekről alázuhanó vízeséseket felcseréljük az azúrkék tenger lágy ölelésére és elutazunk Pattaya-ra. Aki azt tervezi, hogy valaha Thaiföldre látogat, mindenképpen próbálja ki, hogy milyen 'VIP' busszal nekivágni a szárazföldnek és bekebelezni 1000 km-t, úgy hogy közben fogalma sincs, hogy éppen hol van. Olyan kuriózum ez itt, mint Magyarországon a disznóvágás, a csárdás vagy a gulyás. Muszáj kipróbálni!!!

Megvettük a buszjegyünket fejenként 350 bath-ért (2 450 Ft) és izgatottan készülődtünk a nagy utazásra. A találkozó 18:00 kor volt a Chiang Mai-i vasútállomásnál.

Tudtuk mi, hogy nem kell rohannunk, de mikor 19:30 kor még mindig a 'VIP' buszt vártuk, már kezdtünk egy kicsit türelmetlenek lenni. Aztán fékcsikorgás, csomagfeldobálás és két szempillantás alatt már egy tuk-tuk ülésén zötyögtünk a 'NAGY' busz felé. Ennyi. Ez Thaiföld. Nem lepődsz meg, csak szépen mosolyogsz és abszolválsz. A fiúknak, akik nem jöttek velünk, épp csak egy gyors integetésre volt idejük.

Tuk-tukolunk

Mire utolsóként minket is leszállított a gyűjtő tuk-tuk az indulási pontra, a busz már megtelt utasokkal, így csak három egymástól távoli hely maradt számunkra, hogy elhelyezkedjünk. A busz navigátora udvarias hanglejtéssel, kedves thai énekléssel kérte sorstársainkat, hogy adjanak nekünk egymás melletti helyeket, tehát valaki szíveskedjen kockáztatni, hogy egy számára idegen turista folyatja majd a nyálát a vállára cirka 1000 km-en keresztül. Nem volt tolongás a helyzetváltoztatási tervre, így gondoltam, hogy majd leszervezem egyedül a joker helyet magunknak és az egyik 120 kilós, vélhetően ex-keletnémet utas mellett árválkodó ülés mellé tereltem, a majdnem 9 éves, a várakozástól már kellően nyűgös leánygyermekemet, Tamarát.

- Jó estét! Lenne szíves átülni a másik szabad helyre, hogy a gyermekemmel együtt utazhassak?

- Nem. - hangzott a teljes elutasítás. Ekkor egy határozott mozdulattal rányomtam Tamarát a mellette lévő ülésre és elővettem a legkedvesebb, legnyájasabb modoromat.

- Köszönöm, hogy ilyen kedves. Remélem kellemesen fog utazni az elkövetkezendő 11 órában. Én a busz hátuljában fogok ülni, kérem, hogy ha a gyermekkel bármilyen probléma merül fel, akkor halkan kiabáljon hátra, hogy a többieket ne zavarjuk. További jó szórakozást kívánok! - és elindultam hátra a busz folyosóján.

Még csak két sort jutottam hátrafelé, amikor erős akcentussal kezdett kiabálni utánam a megrémült, túlméretezett, "csupa szív" német.

- Meggondoltam magam! Meggondoltam magam! Átülök!

Na ja! Beszartál mi? - gondoltam magamban, de sok időm már nem volt, hogy elemezgessem a helyzetet, mert indult a thai népzene és megkezdtük az eszeveszett robogást, a soha véget nem érő kilométerfalást.

Ágó húgom is megtalálta a helyét egy holland srác mellett, akinek akkorák voltak a pupillái, hogy beláttam rajtuk az agyába. Szét is csapta magát rendesen, mert alig fordult a busz egy párat és máris lágyan pihegett a testvérem vállán, aki ari-cuki mivoltából fakadóan vagy 400 km-en át mozdulatlanul tűrte, hogy az idegen telelihegje a nyakát.

Lassan mindenki felvette a pozíciót és jött a jól megérdemelt "VIP" szolgáltatás: A FILM. Egy nagyon öreg, valaha talán még színesben is sugárzó 40 cm képátmérőjű TV-n megkezdődött a Bourne legenda című fantasztikus mozi vetítése. Az első fél órában thai népzenei aláfestéssel, aztán valaki megelégelte a dolgot és szólt a navigátornak, aki megnyomott egy gombot a készüléken és így angol hanggal és thai felirattal láthattuk a hátralévő 1 órát. Lebilincselő volt.

Faltuk a távot, zúztunk az éjszakában és Tamarának csak egyszer kellett mosdóba mennie. A kép vállalhatatlan, ezért nem rondítok bele a saját blogomba vele. Na nem a gyerekem képe, mert ő ugye gyönyörű, de a busz budi... :-)

Útközben megálltunk az út mellett egy kajáldánál, a sofőr elfogyasztott egy vacsit, amíg mi a buszon ültünk és megvártuk az utolsó böfit is, aztán robogtunk tovább.

Ahogy véget ért a film rögtön lekapcsolták a világítást és miután a közterületeken nincs közvilágítás, olyan sötét lett hirtelen, hogy a saját kezemet is úgy kellett kitapogatnom, hogy megtaláljam. Persze a gyermek minden volt, csak álmos nem, így győzködtem vagy 20 percig, hogy legalább adjon egy esélyt magának, hogy álomország tengerpartján összefuthasson Justin Bieber-rel. Meggyőzésből ötös, Tamara végre felvette az alvópozíciót. Lélegezni is alig mertem, nehogy kizökkenjen a próbálkozásból és egészen addig jó úton is haladt, amíg nagy vidáman az összes villanyt felkapcsolták a buszban és annyi fény lett egy másodperc alatt, hogy Las Vegas ezentúl a thai buszkámpánitól kéri majd a világítási receptet. A navigátor szupercuki mosollyal előttünk termett és rövid, ámde érthetetlen magyarázatot adott, a teljes színpadi világítás okára. A sztáp és a brék szavakat valahogy kikukázva megértettem, hogy most bizony megállunk.

Valahol, valamikor Thaiföldön

Faxa! Ha reggel 7-re így érünk Bangkokba, hogy a gyermek 10 percet aludt, akkor tuti, hogy kiutasítanak az országból és még a hírekben is benne leszünk. Lekászálódtunk a buszról és vettem a gyereknek egy fagyit, gondolván, hogy különben soha nem fog megfelelően ragacsossá válni, majd a legegyszerűbb angolsággal megkérdeztem a sofőrt, hogy hol vagyunk. Értette a kérdést!!! Nagyon elgondolkozott, majd azt mondta: - I don't know. (nem tudom) Ez már számomra egy magasabb szintű tapasztalás, a létezés olyan magasztos formája, mikor már azt sem tudod, hogy hol vagy és ezzel mindenki így van. Remek! Irány Bangkok, más nem számít. Teljesítettük is a távot, ahogy azt kellett, igaz a hátsómra már nem mertem sajátomként gondolni, mert ha tudatosul bennem, hogy tényleg az enyém, akkor tuti sírva fakadok. A méltán híres Kámaszútra nem tud ennyi pozíciót felsorakoztatni, amennyit én a 11 óra alatt kipróbáltam, hogy kényelmesebben üljek. De aztán végre megérkeztük, "S ha utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél! Nem akarok egy hét múlva visszabuszozni!!!

A talizmánok a busz elejében

Helló Bangkok! Örülök, hogy újra látlak! Még mindig imádlak!

Folyt. köv.