I WANT TO BREAK FREE, azaz a Mae Kuang Reservoire

Volt egyszer egy álom, egy álom, ami valóra vált. Egy álom, ami az én fejemben született és sok ember életét változtatta meg. Egy álom, melynek részese volt egy barát, aki egészen eddig kalandozott velem, velünk. Adrián ideje Thaiföldön lejárt és úgy döntött, hogy újra Magyarországon nézi a napfelkeltéket. Sok sikert Neked Adri, habár egy fél világ elválaszt bennünket, mindig itt vagy a szívemben.

Elkövetkezett hát a hármasban töltött első igazi hétvégénk Thaiföldön. Mivel a száraz-meleg évszak kellős közepén járunk, a napközbeni 45-48 Celsius fok teljesen átlagosnak tekinthető. Ezt a hőmérsékletet sokkal könnyebb elviselni a víz közelében, így felkutattuk a hozzánk legközelebb eső tavat, hogy egy kellemes napot tölthessünk a víz tetején ringatózva.

A Mae Kuang víztározó 20 km távolságra esik tőlünk és nem csak a mezőgazdaságnak tárol vizet, de az csapvizünk is ebből készül. Hihetetlen népszerű a horgászok körében is, rengeteg iroda szervez ide horgászprogramokat az érdeklődőknek. A víztározót négy folyó táplálja és 443 méterre emelkedik a tengerszint főlé.

Grinccsel indultunk útnak. A kocsiban kb 60 fok uralkodik, a bőrülések hívogatóan várnak csupasz combunkra, a forró menetszél lebegteti a hajunkat, az izzadtságcseppek szikráznak a perzselő napsütésben. Igen, Grincsben nincs légkondi, de már egészen jól megszoktuk. Ahogy elindulunk a 118-as úton a víztározó felé, belefutunk egy aszfaltozásba. Ízzó forróság ömlik a kocsiba, folyik mellettünk a szurok, beterít mindent a kátrány szaga. Fiatal pocakos thai lány áll a munkások között. Szépen kerekedő hasa azt mutatja, hogy hamarosan kisbabája fog születni. Dolgozik. Ő dolgozik. Minden elismerésem az övé.

Az úton gyönyörű virágokra leszünk figyelmesek. Csodaszép a kép, ahogy a neon zöld rizsföldek keretezik a piros virágokat.

A GPS teljesen félrevezet minket. Farolunk jobbra-balra Grinccsel a poros úton, hogy megtaláljuk a helyes utat. Néha tehéncsordákba botlunk. Türelmesen kivárjuk, hogy a kis boci jóllakjon, aztán folytatjuk az utat. Itt senki sem siet.

Közben  a gát kieresztőjét is megtaláljuk. félelmetes érzés alatta állni. Akkor még nem is tudtuk, hogy mi van a másik oldalán és ugye ez itt Thaiföld, szóval fel voltunk készülve, hogy bármelyik pillanatban egy Balaton méretű folyam mos le minket az útról. Szinte eltörpültünk a hatalmas gátfal mellett.

Aztán végre megtaláljuk a sorompót és hirtelen a gát tetején állunk. Lélegzetelállító a látvány. Az idő nagyon párás, de így is csodaszép a táj.

Hatalmas vízfelület az egyik oldalon és Chiang Mai a másikon. Mi pedig a kettő között.

Sehol egy teremtett lélek. Arra gondolok, hogy még soha életemben nem voltam egyedül egy ekkora területen. Sem a parton, sem a gátnál nem találkoztunk emberekkel. Olyan volt, mintha az egész tó a miénk lett volna. Sehol egy pisszenés, sehol egy lépés zaja, sehol egy megcsörrenő telefon. Csak mi hárman. Végtelenség. Szabadság. Élet.

Sajnos a vízhez nem tudtunk lemászni, így a fürdés elmaradt, de az élmény megmarad. Útközben viszont találkoztunk egy nagyon furcsa kreálmánnyal. Latinul Calotes Mystaceus névre hallgat. A név mögött egy gyík rejtőzik, aminek olyan különleges színe van, hogy addig kergettük, míg le nem tudtuk fényképezni. Hihetetlen, nem? :-)