SHINY HAPPY PEOPLE, azaz az új kezdet Chiang Mai-ban

Baszki mekkora érzés, hogy egy évente 2 millió külföldi látogatót fogadó városban én beszélek egyedül angolul? Ennél még magyarul is többen csacsogunk a térségben. Ááááááááááááááááááááá... nem csak "kalandcsapat" vagyunk Adrival, de profi Activity Team is.

Elfogyott a klotyópapír a szállodaszobában. A helyzet megoldására leliftezünk a recepcióra. Lerúgjuk a csukát, mert itt cipőben semmit nem lehet elintézni. Ha mezítláb vagy, akkor kezdődhet az ektiviti. Kéz pacek előtt udvariasan összerak, halvány meghajlás, majd sallangmentesen a következő kommunikáció zajlik. - Toalet pépör plíz. - Udvarias meghajlás jön a másik oldalról is, majd egy zavaróan hosszú és széles mosoly. Ezután hosszan állunk egymással szemben és telepatikusan sugalljuk, hogy "egy tekercs klotyópapír". Na innen jön az izgalmas rész. Tágra nyíló csík szempár kutat a levegőben és mi újra és újra ismételgetjük, hogy toalet pépör, paper, pipör és egyéb "p" betűs szavak, hátha valamelyik célba talál. Fogynak a lehetőségek, de nagyon kéne az a kurxa wc papír. Innen jön a játék második fele. Tollat ragadok a recepción és minden tehetségemet bevetve, hatalmas tekercs klotyópapírt rajzolok a lapra, cizelláltan megjelenítve a perforált részeket is a lapok között. Intellektuálisnak tűnő figyelem a jutalmam, majd egy kedves YES a válasz. - Ennyi, megértette! - mondom büszkén Adrinak, de a helyzet változatlan. Ekkor jön a harmadik felvonás. Adri félreérthetetlen mozdulatokkal próbálja eljátszani a seggtörlés felemelő momentumait, majd diadalittasan emeli magasra jobb kezében a semmit, ami a vágyott wc papírt hivatott szimbolizálni. Erősödő zavart érzünk a befogadó oldalról, mert 10 perc, komplex, hülyét csinálunk magunkból alcímű játékunk után is sikertelenül ácsorgunk a recepciós pultnál. Na ekkor kezdődik meg a végjáték. Adri ötletére alapozva, belépünk a 2 méterre lévő wc-be, majd 2 mp múlva, mint egy becses relikviát hozunk ki egy tekercs wc papírt az ajtón és mutatjuk a lányka felé. Erre ő az : - ÓÓÓÓÓÓÓÓ pipö! - felkiáltással lenyúl a térde irányába és előhúz egy tekercset. Hogy nem minden megy elsőre? Nem baj baszki! Legalább most már szarhatunk rá.

Nem sokkal később újult erővel már megint lefelé tartottunk a lifttel, hogy megkérjük a lánykát, hívjon nekünk egy taxit, amivel majd eljutunk a városba. A probléma innen több sávosra változik, mert a latin betűk teljesen ismeretlenek a helyiek körében. Sebaj! Összehasonlítom a thai térképet a miénkkel és már mutatom is a pontot, ahova el kívánunk jutni. 5 perc múlva már a songthaew hátuljában zötykölődünk. Hát nagy királyság baszki. Úton vagyunk az ingatlanügynökség felé. Ugyan az épületet 10 x kerültük meg, mire a sofőr bácsi leparkolt, mert neki ennyi idő kellett, hogy ráeszméljen hogy hol vagyunk, nekünk már az első kör után tiszta volt, hogy megérkeztünk. De türelmesen rázkódtunk a hátsó padsoron, mert tisztában voltunk vele, hogy a -Here! Here! STOP!  -felkiáltással sem kerültünk volna közelebb a célhoz.

Jó úton haladunk, nézegetjük a házakat és persze tanulmányozzuk a környéket. Alig pár órája érkeztünk Chiang Mai-ba, de már most tudjuk, hogy nagyon jó döntést hoztunk. Az emberek sugárzóan boldogok, mindenki kedves, segítőkész és figyelmes. Az idő szuper, a környék pazar, wc papír van! Kell ennél több baszki? :-))))

Na persze még valami kell, hiszen karácsony van! Jöjjön hát az ünnepi halászlé, a rántott husi, meg a bejgli, persze szigorúan thai kivitelben. Hogy mit ettünk? Elmondhatom, de jobb ha inkább megmutatom. A helyes megfejtők között megosztjuk a későbbiekben a: "Hogyan legyél ma-táj (magyar-thai)" blogbejegyzéseket, ami kincset fog érni baszki.

Aki nem látta a TED című mozifilmet, az azonnal nézze meg baszki, mert annyira jó, hogy még thaiul is végignézném baszki. És nálam azóta minden baszki. Baszki! :-)))))

CRAZY, azaz őrültek vagyunk?

Egész életemben azt tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik kevésbé nyitottak spontán döntéseket hozni, sokkal kisebb intenzitással kapnak igazán nagy dolgokat az élettől. Görcsösen óvják a már meglévő életük apró részleteit és közben meg sem látják a világ rájuk váró 1000 másik arcát. Ne gondoljátok, hogy számomra a spontaneitás őrültség, felelőtlenség vagy kockázat. A spontán döntések sokkal inkább az ösztönös lépések, az új lehetőségek tárházának alkotói. Az emberi ösztön a legelementárisabb bennünk lakó iránytű. Normál esetben felül kéne írjon minden tökéletesre alkotott rációt. Ha hagynánk működni az ösztöneinket, kevés eséllyel hoznánk rossz döntéseket. Érzésből választanánk párt magunknak, nem anyagi érdekeltségek alapján, akkor alkotnánk utódokat, amikor a természet harmóniája utat engedne a vágyainknak és nem akkor, amikor a GYES, GYÁS, TB, SZOCPOL, fizetett szabadság, nagyi nyugdíjba vonulása, óvodai férőhelynövelés együttes rákényszerít minket néhány kötelező szerelmes éjszakára. Aztán persze ha nem jön a bébi, akkor jön helyette a depresszió, a petevezeték átfújás, az inszemináció, a beültetés, a sikertelenség és a kudarc. Akkor most mi az őrültség a ráció vagy a spontaneitás? 3 perc gondolkodást rendelek el mindenkinek csak azért, hogy ezalatt visszaemlékezhessetek mi volt az utolsó ösztönös dolog, amit tettetek. Ugye hogy megérte? J))

Tehát megérkeztünk Phuketre. Kellemes, hegyes – völgyes - tengerpartos, pezsgő, intenzív, de zsúfolt, koszos, tömött, hangos, túláradó és feszítő is egyben. Igyekeztünk mi is habzsolni mindent, amit kaphattunk, hiszen olyan sok izgalmas álom és vágy volt bennünk. Hosszú hónapok átbeszélgetett nappalai és éjszakái tereltek minket erre a trópusi szigetre, hogy elkezdhessük lerakni új életünk alapköveit.

Sétálunk, gondolkodunk, nézelődünk, érzünk és befogadunk. December 23.-a van. Két napja érkeztünk. Kellemes, páradús az este. Az utca pezseg körülöttünk, úgy tűnik az idei karácsonyt a földlakók jelentős hányada pont itt tölti el…

Adrival hirtelen egymásra nézünk és kimondatlanul is belelátunk a másik fejébe. Vannak pillanatok, amik jelentőséggel bírnak. Amikor a gondolatok beszélgetni tudnak az éterben, az igazán különleges. Szinte rohanunk vissza a szállodaszobába. Lázasan csomagolni kezdünk és pár perc alatt már kezünkben a repülőjegy egy új úticél felé. Phuket az alapterv megdőlt.

Hallgatunk az ösztöneinkre és engedjük, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Karácsony reggelén felülünk az Air Asia légitársaság egyik járatára (3050 bath/fő), ami másfél óra alatt átrepít minket Tahiföld legészakibb csücskébe, Burma és Laosz határaihoz közel, 700 km távolságra Bangkoktól, a Ping folyó kanyarulataihoz, egy fantasztikusnak ígérkező városba, Chiang Mai-ba. (ejtsd: Csiáng Máj)

A karácsony estét már ebben a vízesésekkel teli hegyvidéki városban töltöttük, miközben a gondolataink ezer és ezer kilométer távolságra cikáztak Magyarország felé. Láttunk benneteket a feldíszített karácsonyfák meghittségében örülni, láttuk megcsillanni a boldogságot a szemetekben, élveztük a sok izgalmas percet a csomagok bontogatása alatt és éreztük, hogy a szeretet körülölel benneteket. Megbújtunk egy pici szálloda 3. emeleti szobájában (hangsúlyozom MEG és nem ÖSSZE!) egy Ázsiai nagyváros rejtekében és titkon mi is elmondtunk egy imát, melyben kértük a Mindenhatót, hogy segítse utunkat, támogassa álmainkat, engedje hogy megélhessük a vágyainkat.

Ráció vagy ösztön? Chiang Mai, készülj! Mi megérkeztünk!

Ezúton emlékezek meg drága nagymamámról, aki három évvel ezelőtt karácsony szent napján költözött a mennyországba, hogy onnan is segíthessen, támogathasson és szerethessen. Édes NAGYI! Köszönöm, hogy vagy, voltál és leszel!

SUMMER TIME, azaz helló Phuket

Megérkeztünk! Igen, végre eljutottunk Thaiföld délnyugati részére, az ország legnagyobb szigetére, egészen közel a föld egyenlítőjéhez, szinte karnyújtásnyira a Malájziai határtól. A turistaszezon kellős közepén, elég lehetetlen küldetést hajtottunk végre, hogy a rengeteg heggyel átszőtt szigeten normális szállást találjunk. Végül Patong beach környékén leltünk rá a megfelelő alvóhelyre, 800 bath/éjszaka áron.

Az első reggelünkön hatalmas lelkesedéssel kezdtük habzsolni a várost, egyszerre akartunk megismerni mindent, felmérni, hogy új otthonunk mennyi jót és szépet rejteget számunkra.

Elindultunk hát tágra nyílt szemekkel és a legdélibb csücsöktől kezdve átfésültük a terepet. A CIA és az FBI együtt sincs ilyen alapos, mint amilyenek mi voltunk. Rohangáltunk pontról pontra, partról partra, olyanok voltunk mint 2 izgatott ovis karácsonykor az ajándékbontás előtt.

Végre volt lehetőségünk megkóstolni a gyümölcsök királynőjét a mangkut-ot, amit a helyiek kilószámra esznek errefelé.

Nem csalódtunk! Isteni finom, olyan íze van, mintha a lédús mandarint, kereszteznénk a banánnal és adnánk hozzá egy csöppnyi trópusi csókot. Eszméletlen jó. Azóta rendszeres fogyasztók lettünk.

Bejártuk a tengerparti piacot is, ahova folyamatosa érkezik a friss tengeri áru, hatalmas ízorgiákra adva lehetőséget a száz meg száz féle hal, rák, kagyló és egyéb gyümölcsök tömkelege. Alig bírom kivárni, hogy megtaláljuk a házunkat és végre friss, egészséges tengeri dolgokkal rakhassam tele a tányérunkat.

Phuketen mindenki motorral jár-kel, így négyzetcentinként 500 darab jármű parkol az utcákon is. A járda fogalma viszonylag ismeretlen a szigeten, ezért a tömeg és a robogók nagyon megnehezítik a sétálgatást.

A turistákra építve, bár szerintünk fogalmuk sincs a jelentőségéről, mindenféle összefüggésben találkoztuk karácsonyfákkal és ünnepi dekorációkkal. Az egyik mellet még egy lila színűre fújt igazi kiskutya is sétálgatott. Hát igen, itt Phuketen vannak furcsaságok is.

Például ha egy lány magasabb 150 centinél, akkor az tuti fiú. :-) Szépek, csak  ne lenne akkora ádámcsutkájuk... Persze Bangkokban is ez a helyzet. Egyik este, amikor ott voltunk el is mentünk egy ladyboy showra. Sajnos képek nem készültek, mert a gép memóriakártyáját a szállodában felejtettük a telefon SD kártyája pedig teljesen megtelt és nem volt szívünk kitörölni a fotókat. A műsorra csak kétszeri nekifutásra sikerült bejutnunk, mert rossz szállodába mentünk, szóval a sok kalamajka miatt nem az volt a legszebb esténk a fővárosban. Azt árulja el nekem valaki, hogy hogy lehet két nagy szállodának is betűre ugyanaz a neve? Ja és persze cím az nincs! Szóval ennyit a szuper szexi thai fiú-lányokról. Aki még nem látta a show-t, az menjen el bátran, de szerintünk kihagyható, sokkal nívósabb ilyen típusú műsorokat láthattok Budapesten.

Az egyik eldugott kis partszakaszra a dzsungelen át vezet le az út.

Ha a szigeten jártok érdemes felkeresni, nem véletlenül kapta a hely a Paradise Beach nevet. Sajnos a 100 méter hosszú part szépségét borzasztóan rombolja a 400 napágy (megszámoltuk), amivel feltöltötték a homokot, de szezonon kívül állítólag észveszejtő.

Így karácsony tájékán mindenki sok szeretetet sugároz az éterbe. Mi is készítettünk nektek egy üzenetet sok szeretettel, meg persze egy szép vastag bottal. Azóta a víz már biztosan belemosta a szavainkat a tengerbe, de lefényképeztük nektek, hogy Ti is láthassátok, csakúgy mint az a rengeteg turista, akik sétálás közben próbálták kibetűzni a magyar szavakat. Szóval: Boldog Karácsonyt Magyarország!

WIND OF CHANGE, azaz irány Phuket

A parányi kis Koh Tao után ismét kihajóztunk és célba vettük az Andaman tengert. Az út a szigetről Phuketig 1000 bath-ba került és 10 órán át tartott. Először egy kisebb katamaránnal vágtunk neki a víznek és 1 óra múlva már meg is érkeztünk Koh Pangan-ra, ahol  egy fél órát várakoztunk a kikötőben, nézve a befutó halászhajókat.

Aztán átszálltunk, egy szupergyors légkondis nagy katamaránra és pillanatok alatt meg is érkeztünk Koh Samui szigetére.

Csodálatos volt a tenger, körülöttünk ezer apró kis sziget, parányi öblökkel. Itt újabb utasokat vettünk fel és már indultunk is a szárazföld felé, hogy elérjük a busz csatlakozásunkat Surat Thani városában. Kora délután már a buszon ültünk és elindult a maratoni út egészen Phuketig. Közben már csak egyszer kellett átszállnunk. :-)

Olyan ez mint valami vad, szürreális krimi. Beszállsz, kiszállsz, felszállsz, leszállsz és mindeközben fogalmad sincs, hogy melyik jármű hova visz, meddig tart az út. Próbáltam nyomozni, kérdezgetni a helyi erőt, hogy éppen mi történik, de a nyelvi problémák miatt, maradt a YES és a csácsá (nyugi) válaszkombináció, így csak sodródtunk az árral és követtük az úton az embereket. Cipeltük a 80 kilós bőröndhalmazt. Szerencsére még mind a két kézipoggyász összes kereke funkcionál, így helyenként vonszolni is tudtuk a csomagokat. Közben 35 fok meleg van, 95%-os páratartalom és mindenki laza, mint a copf egy jó szex után.

Mikor végre felküzdöttük magunkat az utolsó buszra is, megértettük, hogy ez nem az az utazás, ami pihentetően fog véget érni. Sajnos a kapacitást nem az igényeknek megfelelően alakítják a buszokon, így a fél utat a földön ülve tettem meg. Izgalmas volt egy kamikaze buszvezetővel száguldani a szerpentineken, miközben a padlón pokoli forróság és nem kevés emberi lábszag fűszerezte az élményeket.

Aztán egyszer csak megállt a busz, a vezető hátrakiabált hogy szálljunk le és este 21:00 órára (18:30 helyett) már meg is érkeztünk a "fogalmunk sem volt" hova. Csapzottan, de büszkén álltunk egy 3 sávos út szélén, viszonylag tanácstalanul, mert fogalmunk sem volt, hogy Traubi barátunknak milyen támpont alapján fogjuk megadni a lelőhelyünk koordinátáit. Ő várt minket Phuketen, ami egy 80 km hosszú és 35 km széles sziget. Hát mi rajta voltunk valahol...

A szelek újra megváltoztak és belecsöppentünk egy új világba, amiben helyet keresünk magunknak. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk TRAUBI-nak, aki összevadászott minket az út széléről, segített szállást találnunk a turistaszezon közepén és határtalan lelkesedéssel mutatott meg nekünk mindent, amire kíváncsiak voltunk. Kivételes ember, aki évek óta Phuketen ünnepli az életet, olyan fantasztikus optimizmussal és életszemlélettel, amit otthon kötelező tananyaggá tennék az iskolákban. Ezt a blogbejegyzést Neked ajánlom Traubi! Köszönet mindenért.

WALKING ON SUNSHINE, azaz felfedezni Tao-t

Eljött az utolsó nap a szigeten, eltelt egy hét újra. Mielőtt vitorlát bontottunk még utoljára útnak indultunk és barangoltunk egyet Koh Tao-n.

Bizony nem könnyű a magas páratartalom mellett megmászni a hatalmas hegyeket, de egy újabb tengerparti öböl vagy egy helyi kis falu látványa feledtette az izomláz okozta kellemetlenségeket.

Még 2 hetet eltöltöttünk volna itt és Naomi Campbell sírva könyörögne nálam a feszes sxgg receptért. Sajnos pillanatnyilag hátulról még pont úgy nézek ki, mint 2 hete Magyarországon, de mivel egyelőre semmi fajta járművel nem rendelkezünk a lábunkon kívül és nagyon optimista vagyok, ez a helyzet elviekben változhat. Gyakorlatilag nem fog, mert ez a papírforma, de talán azt még nem említettem, hogy Thaiföldön se kenyér, se tej, se csoki nincs vagy csak csillagászati összegért kapható, így egy halvány reménysugár még mindig maradt a karcsúsodásomra. Persze profin dolgozom a photoshop programmal, így az illúziók világát is megnyithatom előttetek, a komoly érdeklődőket és a hitetleneket pedig Bangkokban várom a reptéren.

Az utolsó esténket Adrival a tengerparton töltöttük és megnéztük a híres naplementét, ami percről percre mutatta meg 1000 színét és varázsát.

Sokat röhögünk rajta, hogy mi vagyunk a világ legextravagánsabb "nászutas párja". Mikor éjszaka a franciaágyban meghúzzuk a demarkációs vonalat és átbeszéljük a kívülről romantikusnak látszó kalandozásainkat mindig rájövök, hogy milyen fantasztikus dolog, hogy ilyen barát van mellettem, mint Adrián. Cipeli a cuccaimat, segít mindenben, megengedi, hogy én válasszak, hogy hol szeretnék aludni, kölcsönadta az Axe spray-jét, képes akkor is elviselni, mikor már én sem tudom önmagamat és még olyan őrült ötletekben is velem tart, mint hogy költözzünk Thaiföldre. Ő az egyetlen pasi, aki még akkor is képes higgadtan mosolyogni, mikor úgy üvöltök a dühtől, hogy lobog a haja. Cuki egy manusz...

Aztán végül elköszöntünk a 30 centis kis gekkótól is, aki minden este becsempészte magát a társaságunkba és élményekkel telve feküdtünk le aludni, hogy másnap tovább hajózhassunk, követve az álmainkat és megvalósíthassuk mindazt, amiért ilyen messze utaztunk: megtaláljuk az új otthonunkat Phuketen.

DESERT ROSE, azaz KOH NANG YUAN

Koh Tao szigetéhez kapcsolódik, bár csak hajóval megközelíthető egy parányi sziget együttes, a Nang Yuan. Vízi taxit béreltünk és 20 perc alatt átértünk erre a leírhatatlan lakatlan szigetrészre, amit minden útikönyv és rendelkezésre álló leírás, a világ egyik legszebb helyeként aposztrofál. Hát nem túloznak! Olyan fenséges látványban volt részünk, amit eddig csak képeslapokról vagy a National Geographic filmjeiből láthattunk. Ide bizony nem kell photoshop. Három talpalatnyi sziget emelkedik ki a tengerből, közöttük pedig természetes homokpadot alkotott a természet, így térdig gázolva a langyos vízben, sétálva lehet megtenni az utat a szárazföldek között.

A sziget együttes természetvédelmi terület, még műanyag palackot sem lehet a területére vinni, így próbálják megóvni a kincseit. Az egyik rész legtetejére hosszú kanyargós lépcsősorokon át lehet eljutni, majd néhány sziklát megmászva tárul elénk a lélegzetelállító látvány, amivel egyszerűen nem lehet betelni.

Felüdülés a léleknek, olyan gyönyörű, hogy legszívesebben még a pislogást is megspórolnád. Lágyan fúj a szél, gekkók és madarak éneke keveredik a tenger illatával, a víz hullámzása ringatja a tekintetet, amíg csak a szem ellát. Édeni pillanat, amit ha egyszer átélsz a szikla peremén üldögélve, soha nem fogsz elfelejteni.

A szigeten több észveszejtő merülőhely is van, de ha derékig besétálsz a vízbe, akkor is pillanatok alatt vesz majd körbe száz meg száz szivárványszínű hal és mivel a víz kristálytiszta, ezért álldogálva is egy trópusi akváriumban érezheted magad. Annyira magával ragadó ás izgalmas érzés, hogy tényleg megfordul veled a világ. Ez nem az az érzés, amikor zuhanyzás közben becsúszik a gyermek műanyag játék halacskája a fürdőkádadba.

A szigetre 100 bath a belépő, a hajó taxi retúr ára 300 bath. Legkésőbb 17:00 óráig el kell hagyni a helyet, hogy aztán éjszaka lakatlanul szenderülhessen álomra és másnap újra kitárhassa a szívét a kalandvágyó látogatók előtt, akik egy-egy lábnyomukat emlékül hagyva hajóznak majd tovább a világ 1000 másik pontjára.

PARADISE CITY, azaz Koh Tao

És itt vagyunk! Megérkeztünk, csakúgy mit az a 350 000 turista, akik évente itt hagyják a lábnyomukat ezen a paradicsomi kis szigeten. Koh Tao a Turtle Island (Teknős sziget), ahogy a helyiek hívják. Varázslatos kis ékszerdoboz, közel 400 méter magas hegyekkel, igazi dzsungelekkel, olyan kristálytiszta tengervízzel, hogy nem hiszel a szemednek. Milliónyi színes hal úszkál karnyújtásnyira a vízben, az egyik nem véletlenül kapta a papagájhal nevet, mert tényleg száz színben tündököl.

A sziget partjai és öblei 100 csodát rejtenek. Néhány részét sikerült bejárnunk, emberpróbáló túrákkal sétáltam kimerülésig, hogy megpillanthassak egy-egy lenyűgöző partszakaszt. A levegő általában 32 celsiusra melegszik fel, a víz mindig 29 fokos. Isteni érzés, hogy akár órákon át ringatózhatok a habokban, anélkül, hogy egy picit is fáznék és persze anélkül, hogy csak egy percig is eszembe jutna a mindennapok terhe, ami olyan sokáig nyomta a vállamat Magyarországon.

Vendéglátóink Timi és Attila az egyik hegy tetején laknak, amihez egy 30 %-os emelkedő vezet fel. Kicsit macerás felmászni az úton, de ha már ott állok a teraszukon, akkor a látvány mindenért kárpótol. Előttem pálmaerdők, jobbra tenger, balra tenger, szemben pedig egy másik hegy, ami mögött minden nap (milyen meglepő) csodálatos színskálán úszva bukik le a nap.

Koh Tao régen börtönsziget volt és a foglyok arról mesélnek, hogy az egyetlen csodálatos dolog a raboskodásuk alatt a varázslatos naplemente volt. A szigetet egyébként csak 1977 óta látogatják turisták és azóta világviszonylatban is az egyik legfelkapottabb búvárparadicsomként jegyzik. A tenger világa tényleg lélegzetelállító, itt még az is imádni fogja a víz közegét, aki egyébként nem egy vízi tündér.

Attila itt tanul a szigeten, most lett éppen búvároktató a Chrystal búváriskolában. Ha erre jártok mindenképpen keressétek meg őt, addigra szerintem mindenki ismerni fogja már a szigeten és vegyetek tőle néhány leckét. Már az fantasztikus, ahogy mesél az élményeiről, képzeljétek el, hogy milyen lehet mindazt a sajátbőrötökön is megtapasztalni, ahogy egy 5 méteres cetcápa hív titeket egy kis tengeri kalandozásra.

Adrián és Attila a teraszon

Timi segít Attilának a felkészülésben és emellett gondoskodik az otthonukról és a 3 állatról, Luciferről az óriás schnauzerről, Mioról és Leoról a kiscicákról. Nagyon örülök, hogy megismerhettük őket, igazán inspiráló, hogy vannak olyan emberkék, akik hasonlóan gondolkodnak mint mi, hisznek önmagukban és ügyesen veszik az akadályokat.

Timi és Adrián a tengerparton

Hálás vagyok a sorsnak, hogy itt ülhetek most velük a Yang Étteremben és nagyon várom az estét, ami a mi búcsú éjszakánk lesz, hiszen hamarosan továbbállunk és elérjük a végcélt Phuket félszigetét, ami az otthonunk lesz majd egy ideig.

FEVER, azaz víziók, álmok és rémálmok

Elindulásunk óta meghatározhatatlan mennyiségű élménytenger részesei voltunk. Hatalmas kaland, szédítő tempó, őrült zsongás. Nem pihentünk rendesen, nem ettünk eleget, mert annyi új és izgalmas dolog történt velünk, hogy nem is tudtunk igazán magunkra figyelni.

1 hét után december 14-én este ért véget a Bangkoki küldetésünk. Megvettük a jegyünket Koh Tao-ra, egy közép-thaiföldi kis mini szigetre, ami mindössze 21 km2, de a szépsége igazán lenyűgöző. Nagyon vártuk az indulást és nem csak a természet varázsa hívott minket, de időközben még Magyarországról megismerkedtünk egy kalandvágyó párral, akik ezen a szigeten élnek és nagyon örültünk, hogy végre személyesen is találkozhatunk velük. Timi és Attila lesznek a vendéglátóink néhány napig, ezen a paradicsomi kis földdarabon, ami egyébként a világ egyik legvonzóbb búvárkodó helye is egyben.

Rengeteg cuccal érkeztünk Thaiföldre, ami persze teljesen felesleges, de egy jól felépített fogyasztói társadalomból ezt nehéz volt megítélni. Valamilyen csoda folytán képesek voltunk a szállodában mindent visszagyömöszölni a bőröndökbe és kezdetét vette a 14 órás utazás, amihez foghatót még soha nem éltem át.

Iszonyatosan nagy hőség volt Bangkokban. A buszhoz 80 kg csomaggal indultunk el fáradtan, éhesen, ingerülten a ránk váró hosszú úttól. Mire elértük a gyülekezőt, éreztem, hogy a testem nem tudja tovább tolerálni a megpróbáltatásokat és egyre gyengébb leszek. Másfél órát vártunk az indulásra, mert Thaiföldön minden így zajlik, egy levegőtlen belvárosi utcán ácsorogva, ahol hol a hányingerrel, hol az ájulással küzdöttem. Az utolsó pillanatban sikerült felküzdenem magam a buszra és lerogyva a koszos, büdös ülésre a szervezetem megadta magát. Hol elvesztettem az eszméletem, hol iszonyatos tempóban tekert a szívem, dübörögve készült kiugrani a mellkasomon át. Valami valószerűtlen lázálomban lebegtem órákon át, ahol ezernyi vízió költözött az elmémbe. A légkondícionáló fagyos levegője ömlött a csuromvizes testemre, megfagyasztva az arcomon a lecsorduló izzadtságcseppeket. A feszültségtől a szám apró sebekből vérzett, ahogy a fogaimmal haraptam az ajkaimat. Éreztem a vér ízét a számban, a dohos takaró szagát az orromban. Fájt a létezés, kín volt minden perc megélése. Hol remegve bújtam a takaró alá, hol elkeseredetten téptem magamról a ruhát, hogy a fagyos levegő lehűthesse perzselő testemet. A víziók olyan valóságosan mutatták magukat, hogy nem tudtam eldönteni, melyik térben, melyik időben élem meg mindezt. Robogtunk a vaksötét éjszakában és a lényem találkozott önmagammal. Kettő volt belőlem néhány pillanatig és önmagamat vigasztaltam. Találkoztam Tamarával és olyan mély fájdalom járt át, hogy újra elvesztettem az eszméletemet. Soha ekkora lelki gyötrődést nem tapasztaltam még meg. Soha életemben nem fájt még így semmi, mint az, hogy a gyermekem nincs velem. Elementáris erővel taposta a felismerés súlya a szívemet, kiszorítva az ereimből az éltető oxigént, megakadályozva, hogy zihálásom alatt, akár egy másodpercnyi megnyugvásra leljek. Többször láttam anyukám szomorú barna szemeit, ahogy beleégnek a tudatomba, százszorosan megéltem az érzést, a fájdalmat, a féltést, amit ő érezhetett, amikor utamra engedett a reptéren és utoljára rám nézett. Aztán hirtelen kívülről láttam magam, ahogy Ádámmal szeretkezünk, érzetem a vágyat, az izgalmat, a lángoló szenvedélyt, ezerszer mélyebben élve meg a vágy keltette katarzist, mint ahogy ez valaha is lehetséges volt. Zuhantam, repültem, fuldokolva úsztam és vergődtem, majd öleltelek egyszerre mindnyájatokat magamhoz, akiket szeretek, akik fontosak vagytok nekem. Közben Wáhl Kriszta barátnőmet kerestem a térben, nyüszítve könyörögve neki, hogy vigyen ki „innen”, mert belehalok, ha még egy másodpercig mindezt meg kell élnem.

Nem tudom, hogy mi történt velem. Olyan tapasztalás volt ez, ami talán többé nem történhet meg. Mikor magamhoz tértem rettenetesen fájt a fejem és éreztem, ahogy jéghideg combjaimon végigcsorog a meleg vér. Hajnali 3 óra volt. Chumpon-ban voltunk.  4 óránk volt még a hajó érkeztéig. Felpakoltak minket egy marhaszállító vagonra és elindultunk a forró éjszakába a kikötő felé. Kiengedtem az izzadtságtól csöpögő hajamat és hagytam, hogy a szél szárazra fújja.

Megnyugodtam. Hirtelen elrepült az a temérdek feszültség, ami az elmúlt fél évben rétegről rétegre rakódott belém. Boldogan cipeltem magammal a temérdek csomagot a kompra. Csodálatos borongós meleg hajnal volt. Kiálltam a fedélzetre és hagytam, hogy a szitáló eső és a permetszerű tengervíz újra eláztasson. Már csak a tenger sós ízét éreztem a számban és a boldogságot a szívemben és a lelkemben, ahogy a végtelen tengert szemléltem.

Reggel 10 órakor kikötöttünk Koh Tao-n. Gyönyörű, színes csoda, tele pálmaerdőkkel, hegyekkel, völgyekkel, fehér homokos partokkal, amiket megállíthatatlanul most a türkizkék víz.

Bárcsak itt lehetnétek Ti is! Bárcsak láthatnátok!

IMAGINE, azaz az élet európai szemmel

Az már most kristálytisztán látszik, hogy a két kontinens társadalma nagyon – nagyon különböző. A gondolkodásmódra rá lehet érezni, a viszonyokhoz lehet idomulni, a nyelvet meg lehet tanulni, de valódi thai emberré soha nem válhatsz. A cél persze talán nem is ez, hiszen miért is kéne mássá lennünk, de olyan sima és mély beágyazódást megközelítőleg sem lehet elérni, mint Németországban, Angliában, Ausztriában vagy esetleg Amerikában.

Tapasztalatból tudom, hogy milyen érzés megpróbálni egy másik társadalom részévé válni, így már most tudom, hogy itt Thaiföldön nem lesz könnyű helyzetünk. Sok időnek kell majd eltelnie ahhoz, hogy ne csak a pénzes turistát lássák bennünk, hanem egy jó szomszédot, esetleg egy barátot, egy szülőt, egy embert, akik ugyanazon a földúton indul a piacra nap mint nap, mint ők. Számomra ez izgalmas kihívásnak tűnik. Mindig is mélyen megélve szerettem tapasztalni, a felszínnel nem elégszem meg. Ha már lehetőségem van Thaiföldön élni, ki fogom hozni a maximumot az élményből.

Persze eddig inkább a lyukra futás jellemezte próbálkozásainkat, de már 1 hét alatt is sokkal okosabbak vagyunk. Jöjjön egy kis összefoglaló, hogy ha valaki erre indul, akkor ezeket tudván egy-két lyukat már átugorhasson, ne kelljen akkorákat pislognia mint nekünk, mikor szembesültünk néhány dologgal. Ha valaki esetleg nem tudná, akkor azért leírom ide is, hogy mindent a pénz mozgat. Senkinek ne legyen illúziója! Ezen a tényen kiindulva kell mindent átgondolni és akkor egyszerűbben boldogulhatunk.

Ja és ha szembe jön veled egy 2 méteres varánusz Bangkok belvárosában, akkor viselkedj nyugodtan és kerüld ki!

1., Korrupció

Hát az van! Van pénzed, lehet mindened. Hosszasan részletezni ezt a témát nem érdemes. Bármit megtehetsz, mert van az a pénz… Az én olvasatomban annyit tehetsz ellene, hogy még ha nagy is a kísértés, akkor is megpróbálsz tisztességes maradni. Vízum? Papírok? Ugyan már! Mit gondoltok, miért él itt ennyi magyar? J

2., Taxi

A fordított vezetés, a közlekedés tökéletesen felépített káosza csodálattal teli félelemmel fűszerezi a napjainkat. Megtippelni sem tudom, hogy hogyan marad életben minden védőfelszerelés, bukósisak nélkül a Bangkoki forgatagban az a több százezer robogós, akik akár hármasával is lazán ülnek a motoron, angry birds-öt játszva vezetés közben, úgy hogy még a sávok kialakítására sem fordítanak túl nagy erőt a helyi forgalomszervezők. Ráírtam a bakancslistámra egy újabb pontot: 1 óra robogózás egy lokál patriótával a városi forgalomban, sortban és pólóban, nyitott szemmel. Azt hiszem ez lesz életem egyik legbátrabb cselekedete. Na de kanyarodjunk vissza a fő témához, a taxihoz. Érzésem szerint Bangkokban van a legtöbb taxi a világon. Sajátosságuk a 16 celsius fokos belső hőmérséklet és a Barbie rózsaszín kaszni. Na és a viteldíj! Bárki bármit mond, semmit ne higgyetek el! Csak és kizárólag bekapcsolt taxiórával utazzatok, mert nekünk is belekerült néhány bathba, mire rájöttük, hogy a szuperakciós alkalmi ajánlatok (amik elsőre tényleg olcsónak tűnnek), sokkal többe kerülnek, mint amit az óra mutatna. Volt olyan eset, hogy 20 taxis is visszautasított minket, mire végre egybe be tudtunk ülni, aki hajlandó volt bekapcsolni az órát. Volt olyan is, aki pár kilométer után meggondolta magát és kirakott minket az út közepén, mert órával mentünk. Egy biztos! Kétségbeesni nem kell, taxi van ezer éjjel-nappal. Mindig fogsz találni egyet, amelyik elvisz. A lehúzás nagyon tudatos, de így ki lehet kerülni.

3., Vásárlás

A thaiok nem beszélnek angolul! És most még egyszer: a thaiok NEM beszélnek angolul! Ha bármit meg akarsz tudni, kérdezz bátran. Kulturális neveltetésükből fakadóan minden kérdésedre YES lesz a válasz. Nem kérsz jeget az italodba? Szólj! Válasz: Yes. Na és vajon mit fogsz kapni? Egy nagy pohár jeges valamit. Az első napokban idegesítő, aztán már mindennek örülsz. Aggodalomra nincs ok. Kiabálni nem érdemes, mert úgysem értik. Hőzöngés, méltatlankodás? Felejtsd el. Dőlj hátra és élvezd amit kaptál. Nincs értelme mást tenned. Ha vásárolni mész, ne lepődj meg, hogy az eladó fel sem néz rád. Figyeld a telefonja hangját és csak akkor szólítsd meg, ha hallod, hogy végzett egy pályával az angry birds játékban. Akkor van esély, hogy felnéz rád. Addig állj türelmesen, mert semmi sem fog történni. Mi pár nap alatt megszoktuk. Ne felejtsd el, hogy minden helyre mezítláb kell belépned, legyen az étterem, közért, templom. A cipők halomban állnak a bejáratok előtt. Elég vicces, de hozzá lehet szokni, hogy mindenhol visszanéz rád egy lábujj. És most figyelj! Semmi sem az, aminek látszik. Ha tetszik vedd meg, kóstold meg és élvezd. Nem baj, ha nem tudod mi az. Kétszer úgysem fogsz vele találkozni. Ne lepődj meg, hogy az ananásznak ananász íze van! Ez itt természetes. Kérni nem kell az eladótól. Biztosra csak a mutogatással mehetsz.

4., Kaja

Szuper. Minden friss, ropogós, fűszeres, ízdús. Győzd le a benned lakó félelmeket és kóstolj meg bármit, ami számodra jól néz ki. Érkezésünk óta az utcán eszünk és semmi bajunk. Tényleg! Egyetek mindent, amit megkívántok, garanciát vállalok rá, hogy nem fogtok csalódni és nem lesztek betegek sem. Igen, a macska valóban a tányérod mellett ül az étteremben, de ez itt így van jól. Senki sem hisztizik ilyen dolgok miatt. Legyél türelmes és tisztelettudó és akkor minden simán fog működni körülötted. Élvezd a varázslatos környezetet, a csúcsszuper időjárást, a valódi thai értékeket. Ne gondolkozz túl sokat, vezessenek az ösztöneid, hagyatkozz a megérzéseidre és rögtön tudni fogod, hogy mi a jó a testednek és a lelkednek.

5., Élet

Az élet szép. Bárhol is vagy a világban különlegessé teheted, ha képes vagy meglátni a csodát, türelemmel és megértéssel szemlélni más embereket, elfogadni, hogy attól ilyen varázslatos hely a mi Planétánk, hogy ilyen sokszínű lények lakják, mint mi emberek. A boldogság kulcsa mindannyiunkban ott van, a kérdés csak az, hogy akarod –e használni. Akarsz –e ajtókat nyitni vele és vagy –e elég bátor, hogy belépj az ismeretlenbe? Vesztenivalód nincs! Egyszerűen csak légy boldog és másra nem lesz szükséged. Ha nem kóstolod meg Thaiföldön a sült szöcskét, akkor mégis honnan tudod, hogy nem szereted?