CRAZY, azaz őrültek vagyunk?

Egész életemben azt tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik kevésbé nyitottak spontán döntéseket hozni, sokkal kisebb intenzitással kapnak igazán nagy dolgokat az élettől. Görcsösen óvják a már meglévő életük apró részleteit és közben meg sem látják a világ rájuk váró 1000 másik arcát. Ne gondoljátok, hogy számomra a spontaneitás őrültség, felelőtlenség vagy kockázat. A spontán döntések sokkal inkább az ösztönös lépések, az új lehetőségek tárházának alkotói. Az emberi ösztön a legelementárisabb bennünk lakó iránytű. Normál esetben felül kéne írjon minden tökéletesre alkotott rációt. Ha hagynánk működni az ösztöneinket, kevés eséllyel hoznánk rossz döntéseket. Érzésből választanánk párt magunknak, nem anyagi érdekeltségek alapján, akkor alkotnánk utódokat, amikor a természet harmóniája utat engedne a vágyainknak és nem akkor, amikor a GYES, GYÁS, TB, SZOCPOL, fizetett szabadság, nagyi nyugdíjba vonulása, óvodai férőhelynövelés együttes rákényszerít minket néhány kötelező szerelmes éjszakára. Aztán persze ha nem jön a bébi, akkor jön helyette a depresszió, a petevezeték átfújás, az inszemináció, a beültetés, a sikertelenség és a kudarc. Akkor most mi az őrültség a ráció vagy a spontaneitás? 3 perc gondolkodást rendelek el mindenkinek csak azért, hogy ezalatt visszaemlékezhessetek mi volt az utolsó ösztönös dolog, amit tettetek. Ugye hogy megérte? J))

Tehát megérkeztünk Phuketre. Kellemes, hegyes – völgyes - tengerpartos, pezsgő, intenzív, de zsúfolt, koszos, tömött, hangos, túláradó és feszítő is egyben. Igyekeztünk mi is habzsolni mindent, amit kaphattunk, hiszen olyan sok izgalmas álom és vágy volt bennünk. Hosszú hónapok átbeszélgetett nappalai és éjszakái tereltek minket erre a trópusi szigetre, hogy elkezdhessük lerakni új életünk alapköveit.

Sétálunk, gondolkodunk, nézelődünk, érzünk és befogadunk. December 23.-a van. Két napja érkeztünk. Kellemes, páradús az este. Az utca pezseg körülöttünk, úgy tűnik az idei karácsonyt a földlakók jelentős hányada pont itt tölti el…

Adrival hirtelen egymásra nézünk és kimondatlanul is belelátunk a másik fejébe. Vannak pillanatok, amik jelentőséggel bírnak. Amikor a gondolatok beszélgetni tudnak az éterben, az igazán különleges. Szinte rohanunk vissza a szállodaszobába. Lázasan csomagolni kezdünk és pár perc alatt már kezünkben a repülőjegy egy új úticél felé. Phuket az alapterv megdőlt.

Hallgatunk az ösztöneinkre és engedjük, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Karácsony reggelén felülünk az Air Asia légitársaság egyik járatára (3050 bath/fő), ami másfél óra alatt átrepít minket Tahiföld legészakibb csücskébe, Burma és Laosz határaihoz közel, 700 km távolságra Bangkoktól, a Ping folyó kanyarulataihoz, egy fantasztikusnak ígérkező városba, Chiang Mai-ba. (ejtsd: Csiáng Máj)

A karácsony estét már ebben a vízesésekkel teli hegyvidéki városban töltöttük, miközben a gondolataink ezer és ezer kilométer távolságra cikáztak Magyarország felé. Láttunk benneteket a feldíszített karácsonyfák meghittségében örülni, láttuk megcsillanni a boldogságot a szemetekben, élveztük a sok izgalmas percet a csomagok bontogatása alatt és éreztük, hogy a szeretet körülölel benneteket. Megbújtunk egy pici szálloda 3. emeleti szobájában (hangsúlyozom MEG és nem ÖSSZE!) egy Ázsiai nagyváros rejtekében és titkon mi is elmondtunk egy imát, melyben kértük a Mindenhatót, hogy segítse utunkat, támogassa álmainkat, engedje hogy megélhessük a vágyainkat.

Ráció vagy ösztön? Chiang Mai, készülj! Mi megérkeztünk!

Ezúton emlékezek meg drága nagymamámról, aki három évvel ezelőtt karácsony szent napján költözött a mennyországba, hogy onnan is segíthessen, támogathasson és szerethessen. Édes NAGYI! Köszönöm, hogy vagy, voltál és leszel!