LOVE IS ALL AROUND, azaz Tamara, Ágó és Ádám

Mikor Thaiföldre érkeztem, hatalmas szabadságot éreztem magamban. Fel sem tudtam fogni, hogy mekkora élmény volt kötetlenül belevágni az ismeretlenbe. Egész életemben gyűlöltem a szabályokat, fullasztottak a kötelező helyzetek és gondolkodás nélkül lázadtam fel minden olyan dolog ellen, ami akarattal tett irányokat az életembe. Nem érdekeltek a konvenciók, a társadalmi elvárások. Azt gondoltam, hogy tisztességes hozzáállással mindent meg tudok oldani, még akkor is, ha ez nem illik bele semmi fajta sablonba. Aztán 2004-ben megszületett Tamara...

Talán csak az ittlétem első pár napja telt lángoló boldogsággal, mielőtt újra vágyni kezdtem azt a kötöttséget, amit Tamara iránt érzett szeretetem és felelősségérzetem alakított ki az elmúlt 9 évben. Az anya-gyermek kapcsolat olyan sziklaszilárd és feltétlen, hogy a mindennapokban talán nem is gondolkozunk el, milyen hatalmas teret kér az életünkből. 6 hét alatt, amíg megteremtettem a thai létünk alapjait, folyamatos küzdelemben voltam magammal, hogy a szívfacsaró hiányérzetet és a kényelmes kötetlenséget harmóniába tudjam hozni. Eközben Tamara hol őrülten dühös volt rám, hol csak egyszerűen dorombolt a skype-on, mint egy bébi cica, amikor beszélgettünk. Csodálatos volt megélni ezeket az érzéseket, mert világossá és tisztává tették számomra mindazt, aminek nem biztos, hogy jelentőséget tulajdonítottam volna, ha nem tolja az orrom elé az élet ilyen durva erővel.

Ádám érkezése az életembe sorsszerű volt. Rajta keresztül újra megtalálhattam magamban valamit, amivel olyan régóta nem találkoztam. Érkezésével igazolta bennem, hogy indulnom kell, biztossá tette nekem a változás megélésének fontosságát. Tudtam, hogy ha így van megírva a sors nagykönyvében, akkor 12 000 km távolság nem lehet akadály közöttünk. Nyugodt szívvel szálltam fel a gépre Budapesten, mert éreztem, hogy az éppen akkor alakuló kezdetek, őrült folytatásként segítenek majd minden thaiföldi napomon. Minden létező lehetőséget kihasználtunk, hogy időt töltsünk egymással. Hosszú órákat beszélgettünk naponta, úgy hogy én a trópusi napon feküdtem, amíg az ő arcába a hó szállingózott, én a sötét éjszakába burkolóztam, amíg ő a nap fényében fürdött, én az idegen ázsiai emberek szeméből láttam a saját boldogságom visszacsillanását, amíg ő az ismerős emberhalmaztól kapta a visszaigazolásokat. Lépésről lépésre jött közelebb hozzám egy helyben állva is.

Aztán elérkezett a nap, amikor felszálltak a gépre és elindultak Chiang Mai-ba, hogy magukkal együtt elhozzák ide azt a töménytelen érzést, amit heteken át együtt tettünk a hatalmasabbnál is hatalmasabbá.

Az utolsó néhány óra volt a legnehezebb. Mikor már Bangkokban voltak tudtam, hogy alig 3 óra és újra együtt lehetünk. Ez volt talán legintenzívebb érzés, a hosszú várakozás alatt. Aztán végül leszállt velük a gép Don Mueang repteréről Chiang Mai-ba, megölelhettük egymást és újra összeolvadhattak az energiáink, kitolva az érzéseinket az ismeretlen határok felé.

Nincs véletlen, nincs szerencse, nincs jó és rossz. Egy dolog van csupán a sors, ami ebben a pillanatban észak-Thaiföldön tartja a maréknyi kis csapatunkat. A sors azonban igazán kegyes hozzánk és ezért én nagyon hálás vagyok NEKI.

SUGAR AND SPICE, azaz a Royal Park Rajapruek

Egy szép nyári napon Újpalotán üldögéltem egy padon, mikor először megcsapott a változás szele. Nem tudom, hogy mi is történt valójában, de olyan intenzív gondolatok rontottak rám, hogy a nap végére már lázasan böngésztem a világatlaszt, mert kész voltam az indulásra. Az első hely, amit kiválasztottam Guam szigete volt, Hawaii-tól 5300 km távolságra nyugatra, a Csendes - óceánban. Éjszaka már úgy feküdtem le, hogy másnap megveszem a repülőjegyet és indulok is. Hogy hogy kötöttem ki Thaiföldön? Igazából nem is tudom..., viszont azt igen, hogy mi céllal keveredtem ide.

Van egy pont a gondolataimban, amikor teljesen egyedül tudok lenni. Nem volt könnyű az út, de olyan tapasztalásokat szereztem, amik hozzásegítenek, hogy teljesen ki tudjam zárni a külvilágot és halljam a saját belső hangomat. Nagyon érdekes érzés. Az elején talán még ijesztő is volt egy kicsit, ma már természetes része az életemnek. Ha most valaki nem teljesen érti, hogy miről beszélek, annak talán támpont lehet az agykontroll alfa állapota, de én ezt  az érzést leginkább "semmi"-ként aposztrofálnám, ami maga a "minden". Tartsatok ki, hamarosan a lényegre térek. :-) Szóval ebben az állapotban annyira tiszta és egyszerű minden, hogy nincs bennem késztetés megkérdőjelezni magamat, tudom, hogy ami itt jön, annak teret kell engednem. A dolog nagyszerűsége, hogy külső impulzusok is be tudnak hozni ebbe a térbe és nem kell gondolkodnom, csak éreznem, hogy amit kapok, az merre visz. (Megnyugtatok mindenkit nem kaptam rá semmiféle drogra.) A bennem létrejövő érzésekből pedig el tudom dönteni, hogy akarom -e vagy sem azt, ami rám várhat. Thaifölddel kapcsolatosan nagyon-nagyon akarok mindent. Annyi jót érzek..., bárcsak megmutathatnám, hogy mi történik bennem, hogy megérthessétek, mert mindez még számomra is, egy szavakkal szinte leírhatatlan csoda.

És hogy miért vagyok itt? Mert ide tartozom. Mélyen magamban hordozok valamit, ami erősebben köt, mint hogy rendelkezhessek felette. Sziklaszilárd helyem van ebben a világban. Mióta megszülettem ebbe az életembe, soha nem jártam Thaiföldön. Mégis minden ismerős. Az orrom ismeri a szagokat, a bőröm tudja honnan jön majd a szél, a szám kívánja a soha nem kóstolt ismerős ízeket, a lábam biztosan lépked a még járatlan utakon, amik mindig elvezetnek oda, ahol lenni akarok. A világ számomra természetesen működik itt és olyan harmóniával ölel körbe, ami spirálként kering körülöttem, hatványozva a bennem élő energiát...

Chiang Mai, csakúgy mint az egész ország tele van gyönyörű kertekkel, palotákkal, templomokkal. A Rajapruek is egy varázslatos hely.

Mikor beléptem megérintett az ismerős érzés, hogy már jártam ott. Könnyű érzés, ami mosolygásra késztet, biztonságot ad, lebegtet és ringat. A parkban van egy fantasztikus nemzetközi kert részleg, ahol Spanyolországtól Malajziáig, Hollandiától Indiáig, Mauritániától Kambodzsáig, Kanadától Vietnamig, sok-sok országon átsétálhat az ember, megízlelve a helyek sajátosságait.

Az utat orchideakertek és rózsalugasok szegélyezik, a manikűrözött sétányok virágillatot árasztanak. A térdig érő bonszai erdők is büszkén hívogatnak, nem rettennek meg a 10 méter magas bambuszpálmák társaságától. A húsevő növények a trópusi kert ékei, ahol anyagszobrok kísérik az élet és halál körforgását.

A palota méltóságteljesen magasodik a középpontban, a Chiang Mai hegyek gyönyörű hátteret festenek mögé.

Ma kedd éjjel van. A kalandcsapat második osztaga 3 fővel és teljes mellszélességgel Moszkvában várja a gép indulását, hogy hamarosan megérkezhessenek Bangkokba, aztán pedig ide észak Thaiföldre hozzánk. Az én gyönyörű majdnem kilenc éves világjáró kislányom 3 nap alatt Londontól Moszkván át, Bangkokot érintve repül hozzám Chiang Mai-ba. Én azt gondolom, hogy fantasztikus élete van. Érzem, hogy mennyire élvezi. Most a kezébe adok megint egy kulcsot, hogy tegyen vele belátása szerint. Boldoggá tesz, hogy olyan életet élhetünk együtt, aminek az érzéseiből és az élményeiből később, felnőve kiválaszthatja majd mindazt amit szeret és tapasztalva a világ milliónyi színét, dönthet arról, hogy ki is akar lenni ezen a Planétán.

GIRLS JUST WANNA HAVE FUN, azaz az első csajos napom Thaiföldön

Noree a szomszéd lány nagyon a szívembe lopta magát. Törvényszerű, hogy egyre több emberrel ismerkedünk meg itt Chiang-ban, de arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar, ilyen tartalmas és odaadó barátságra is lelhetek, amint Noree-tól kapok. Szemben laknak velünk az utcában a két kislányával és a testvérével. Annyi szeretet és boldogság sugárzik belőlük, hogy folyamatosan kérdezgetem tőle, árulja el, mi a titka... Megbeszéltük, hogy együtt töltünk egy jó kis napot, én meg izgatottan figyeltem, hogy mi lehet a kulcs a kiegyensúlyozottságához, a megingathatatlan harmóniájához. Elmesélte, hogy a családja Amerikában él, de ő mégsem vágyik oda, mert annyira szeret itt élni. Ezt megértem, hiszen én is éltem Los Angelesben évekig és összehasonlítva a két helyet, nem kétséges, hogy az "Ígéret földje" nem veheti fel a versenyt a "Mosoly országával".

A találkozónkat reggel 8-ra beszéltük meg, ami a mostani életemet tekintve már önmagában megadta a kihívást a napunkhoz. Mióta itt élünk mindent a kedvem szerint teszek, aminek többnyire az a vége, hogy hajnalig szemlélem a csillagokat és megvárom, hogy délben a hasamra süssön a nap, mire kedvet érzek a felkeléshez. Délután reggelizek, éjszaka ebédelek és nem foglalkoztat, hogy hányadika van, sőt az sem hogy éppen milyen napra ébredünk. Még néhány napig élhetek az ösztöneimnek engedve, aztán megérkeznek a többiek és talán újra beáll a rend. :-)

Elindultunk hát az élménytúránkra, a tőlünk 35 km-re lévő forráshoz a Sankhampang Hot Spring-hez.

A hely leírhatatlanul káprázatos. Az északi hegyek ölében fekszik a forrás, aminek több feltörő pontján át 10 méter magasra spriccel a 105 Celsius fokos vízgőz. Mikor megérkeztünk egy varázslatos szivárvány keretezte a látképet.

A kertben ezernyi színes virág bontogatja a szirmait, a hegyeken pedig burjánzik a dzsungel. Ennek az idilli környezetnek a közepén a szabadban kapott helyt a gyógyvizes medence, amiben egy órán át lebegtünk, úszkáltunk. Csak a karnyújtásnyira lévő banánfán kínálkozó érett gyümölcsök tudtak néha kibillenteni a gondolataimból.

Közben az emberek jógáznak a pagodákban és élvezik a thai masszázst. A belépő 30 bath a forráshoz, a medencébe pedig 50 bathért lehet bemenni. A forrás patak formájában végigcsordogál a parkon, így aki nem szeret úszni a gyógyvízben, az bárhol leülhet a patak szélére, hogy lógassa a lábát egy kicsit a vízben. A táblák folyamatosan jelzik a hőfokot, így az indulópontnál suttyomban a szőrtelenítés is megoldható a bevállalós látogatóknak, de a távolabbi pontokon már csak 30 Celsius körüli a melegsége.

Mikor kellően ellazultunk a gyógyvíztől, elindultunk reggelizni. A hegyi út mellett egy halastó partján találtunk egy kis éttermet, ahol a kókuszpálmák kellemes árnyékában élvezhettük a helyi gasztronómia egyik remekét, a gombás sült rizst.

Aztán elindultunk a postahivatalba, hogy felvegyünk egy csomagot. A helyi vállalat abszolút hozza a thai stílust. A levelek felhalmozva alkotnak kúpokat a földön a csomagokkal együtt. A dolgozók nagyon kedvesek, mikor látták, hogy fényképezni készülök, egymáson túltéve pózoltak a kamerának, mint Schwarczenegger fénykorában.

Közben sikerült elkapnom a helyi buszjárat érkezését is. Természetesen nincsenek buszmegállók és menetrend. Egyszer csak jön a sárga jármű. Ha pont elkapod szerencséd van, ha nem, lehet, hogy akkor is. :-)

Végül hazafelé megálltunk a nagyon-nagyon híres Chiang-i esernyőgyárban, ahol a kézzel készült napernyők százai közül lehet válogatni. 

A gyár teljesen nyitott a vendégek előtt, aki minden munkafolyamatot a saját szemükkel láthatnak, a papírmerítéstől, a vázkészítésen át a festésig. A belépés ingyenes, az élmény maradandó. Találtam egy táblát a falon fényképekkel, ami emléket állít Lady Diana látogatásának, akinek a tiszteletére elkészítettek egy 7 méter átmérőjű bambuszernyőt, ami azóta is a gyár büszkesége.

A nap végén még megkóstoltuk a sült fagyit, amit senki ne hagyjon ki, ha erre jár!

Noree-val beszélgettünk születésről, halálról, emberi hozzáállásról, a pénz fontosságáról, az élet értékeiről. Bár mindig azt mondom, hogy a világ így szép ahogy van, talán egy ici-picit még jobbá lehetne tenni, ha minden földlakóban rejtőzne egy ázsiai vércsepp...

CONNECTED, azaz kapcsolatban vagyunk

Itt Thaiföldön az emberek tempója nagyon eltér az általunk megszokottól. Igazából nem léteznek határidők, de minden szépen megy a maga medrében. Így történt ez velünk is...

Mikor beköltöztünk a házunkba, akkor már nem ért minket olyan hatalmas meglepetésként, hogy az emberek itt a trópuson nem használnak meleg vizet. Tudtuk, hogy a házban is erre számíthatunk. A mosogatást még csak-csak megoldjuk, egyébként is sokszor eszünk házon kívül, de a hajmosás már nem akkora vicc a hideg vízben. A helyzet megoldására felkutattuk a helyi Baumaxot, hogy vízmelegítő eszközre leljünk. Természetesen nem voltunk könnyű helyzetben, mert nem csak a nyelvi nehézségek, de a szakmai hozzáértésünk is korlátozták a szándékainkat. Persze rögtön kerítettek nekünk egy angolul "litül" beszélő eladót, akivel hatalmas rajzolásba kezdtünk, ahogy a szokásos "ektiviti" játékaink alatt tesszük általában. A valódi probléma abban rejlett, hogy hiába rajzolta nekünk szegény lány (bár lehet, hogy fiú volt, ezt nem tudtuk eldönteni) hatalmas hévvel az ábrákat, tényleg halvány fogalmunk sem volt róla, hogy jó lesz -e nekünk a cucc a házba. Végül kamikaze lekaptunk egyet a polcról és úgy döntöttük megvesszük. A helyi erő szolgáltatáskínálatába a felszerelés is beletartozik, így átszámolva az éveket, megegyeztünk, hogy mikor jönnek elvégezni a szakmunkát. Tudjátok itt most 2556 van. :-) Egy héttel később délután fél 6-ra vártuk a csapatot, akik meg is érkeztek 3 nap múlva délelőtt 10 kor. Semmi gond, kicsoszogtam a szexi pizsimben mezítláb, hogy beengedjem őket a fürdőbe. 3 fős hadsereget üdvözölhettem a kócos hajam alatt, akik nyomban munkához is láttak.

10 perc alatt behúztak egy elektromos kábelt a falba, én meg csak annyit mondogattam Adrinak, hogy ha nem őket, akkor minket tuti agyonbxsz majd az áram, mert ez így nem lesz jó. Hát az érintésvédelemről most nem szólnék bővebben, ezt látnotok kéne..., de pillanatnyilag még életben vagyunk annak ellenére hogy semmi sincs leföldelve és ugye se zuhanyzó, se kád, csak állunk a fürdő közepén bokáig vízben a zuhanyrózsával a kezünkben...

Ez amolyan modern-nomád fíling, viszont legalább langyos víz folyik a zuhanyból. Hát ez a vízmelegítő. Gondoltam, ha már a szexi pizsimben vagyok, akkor itt az idő megbeszélni a srácokkal, hogy miért nincs víznyomás a házban. A แรงดันน้ำเลวร้ายแบบนี้เป็นเพราะเหตุใด kérdésre, amit a fordítóval sikerült megoldanom, egyből szétszéledtek a kertben és fel is fedezték a probléma forrását. Az mondjuk felkészületlenül ért, hogy kértek egy ásót, mert persze az nincs, így a három derék legény négykézláb, puszta kézzel kezdett ásni a kertben, amíg eljutottak a vezetékig.

Na ez kérem munkamorál! Aztán össze-vissza toldozgatták a csövet és láss csodát, már jött is rendesen a víz a csapból. Mimi a fővezér még diszkréten odacsúsztatta a telefonszámát a kezembe a távozáskor, nem tudom eldönteni, hogy a pizsim vagy egy jövőbeli fusi munkalehetőség reménye miatt. :-) Egy a lényeg, mehettem zuhanyozni.

Tóthékkal már nehezebben küzdöttünk meg. A TOT a helyi, állami internet szolgáltató. Többször felkerestük az irodájukat, hogy beszéljünk egy "litül inglis"-t velük, de még így is 3 hétig tartott, mire kijöttek hozzánk. A főkaputól kb 300 méterre lakunk és csak akkor tudnak hozzánk bejönni, ha felhívnak, hogy kimenjünk kinyitni az elektromos kaput. Na így történt, hogy az egyik délelőtt a házunk előtt álltak. Azt ugyan nem tudtuk megfejteni, hogy hogy jutottak be, de azon gondolkoztunk Adrival, hogy lehet, hogy ez tartott 3 hétig? Vajon minden nap eljöttek reggel és estig várták, hogy kinyíljon a kapu? :-) Ahogy megérkeztek lekaptak egy összedrótozott bambuszlétrát a kocsi tetejéről és 4 perc múlva már kapcsolódhattunk a világhálóhoz. Mutatom:

Persze közben néhányszor felkiabáltam a létra tetején álló srácnak, hogy: "elektrik sokk", de ő biztatóan mosolygott, így abbahagytam.

Közben pedig megérkezett az első vízszámlánk. Hát dobtam egy hátast.

Igen 86.67 bath, ami 606 forint. Lehet, hogy kevesebbet kéne locsolnunk??? :-))))))))))))))