Chiang Mai-t hatalmas hegyek ölelik körbe. Az egész város a sík völgyben lüktet, miközben a hegyóriások büszkén magasodnak az ég felé. A Doi Suthep hegy 1676 méter magasra tör, tetején egy különleges templommal, a Phrathat-tal. Az út klasszikus szerpentin, a hegy legaljától a templomig 10 km-en át kanyarog és néha elég meredek. A helyi taxik úgy rodeóznak a motorosokkal együtt fel és le, hogy nehéz velük tartani a tempót. A hajtűkanyarok kíméletlenül követik egymást, szegény Grincs is megküzdött velük, mind a 34 évével együtt.
Már a felfelé vezető úton észbontó a kilátás a városra, de a templom oldalából kitekintve, megsokszorozódik az élmény. Persze addig fel is kell jutni, amit nem adnak könnyen. Az 1383-ban épült szent helyhez 309 lépcsőt kell megmászni (függőlegesen), mire átléphetünk a kapun. Ennek az útnak a közepén még Schóher Norbi is megpihenne "3gyerekestökéletes" Réka mellein egy pár percre.
Ezt a helyet tényleg nem szabad kihagyni. A belépő turistáknak 30 bath, de mivel mi már helyieknek nyilvánítottuk magunkat Adrival, így csak megyünk szépen a thai emberekkel, mint ha közéjük tartoznánk. Mondjuk egy kicsit kilógunk a sorból, ha másért nem is, de azért biztosan, hogy legalább egy fejjel magasabbak vagyunk, mint ők (na meg mióta lehámlottunk, azóta újra világítunk még a sötétben is).
A templom körül rengeteg harang van, amit a jó szerencséért kell megkongatni. Mindegyik harang más hangmagasságban szólal meg, amitől a hegy tetején csodálatos dallamok alakulnak ki. Minden hangsor véletlenszerű, ahogy az emberek folyamatosan harangoznak.
A kilátás csodaszép, bár sajnos elég felhős volt az idő, de így is alattunk volt egész Chiang Mai. A fókuszban itt a reptér látszik.
Miközben körbesétáltuk a templomot, tradicionális thai táncot is láthattunk egy gyönyörű lány előadásában.
Megint volt alkalmunk megfigyelni a buddhista szertartásokat, azt a tiszteletteljes, ragaszkodó magatartást, amivel a thai emberek Buddha felé fordulnak.
Végül mi is felírtuk a nevünket arra a lepelre, amivel a templomot tekerik körül, egy ici-pici emléket hagyva magunk után ott a hegy tetején...
A hegy lábánál megálltunk még egy kis pihenőre, hogy a Doi Suthep Nemzeti Parkban üldögélhessünk egy kicsit a Huaykeaw vízesésnél.
Itt sem volt könnyű dolgunk, mert a sziklák nagyon meredekek és egyszer vissza is fordultunk, hogy a vízesés másik oldalán próbálkozzunk továbbjutni.
Különleges érzés itt a sziklák tetején hallgatni a víz csobogását, miközben tudjuk, hogy otthon hideg tél van. Már csak néhány nap és Tamara, Ági és Ádám is itt lesznek velünk, hogy együtt osztozhassunk ebben a sok csodában, amiben nap mint nap részünk van, a világnak ebben a mesés szegletében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése